1.Rész - Csoportfoglalkozás felsőfokon 2/1

Eloise nagy sóhajjal lépett be a Saint Peter Gyermekpszichiátria épületébe. Mindenhol magas, hófehér falak emelkedtek, végig a hosszú folyosókon. Bal oldalra nézve egy vörös hajú recepcióst pillanthattunk meg, aki látszólag nem élvezte hogy mentálisan beteg gyerekeket kell kísérgetnie, le-fel. Beesett szemei most szinte golflabdaként emelkedtek ki üregükből, olyannyira bámulta meg az ajtón belépő lányt. Először rosszul kezdte magát érezni a nő pillantása miatt, majd mikor megtalálta a hangját -pár másodperc elteltével- ,megszólalt.
-Elnézést, én a...csoportfoglalkozást keresném.-szólalt meg a vártnál vékonyabb hangon és várakozóan nézett az előtte ülő nőre. Így elsőre egyáltalán nem tűnt szimpatikusnak, valószínűleg a festett hajkoronája és kidülledt szemei miatt. Most sokkal inkább tűnt egy gonosz bohócnak mint egy kapuzárási pánikban szenvedő negyvenes nénikének.
-Oh, persze. Biztosan te vagy Eloise.-húzódtak vissza a szemei egy pillanat alatt normális méretűre, és Eloise megesküdött volna arra hogy ez a recepciós, ilyen képességekkel lehetne egy gyíkember is. Mosolyogva kezdett kutakodni a mappák között, majd nemes egyszerűséggel kirántott egyet és hangosan felolvasta a fent írt nevet.
-E-lo-ise A-ve-nue.-szótagolta el ritmusosan és kinyitotta a barna tömböt.-Menj egyenesen a folyosón, az első kereszteződésnél fordulj balra, és ott pedig menj be a második ajtón.-hadarta el gépiesen, pont mint egy navigátor. A lány enyhe mosolyt festett fel az arcára, és elindult a megadott irányba. Szerencsére szinte azonnal megtalálta az ajtót, amit keresett és egy apró sóhajt eleresztve kopogott majd nyitott be a nagy terembe. Az összes tekintet rá szegeződött és minimum 6 ember próbált vele szemkontaktust létesíteni, mindannyian sikertelenül.
-Eloise! Milyen jó hogy eljöttél! Gyere, van itt neked egy hely!-állt fel egy göndör hajú. szakállas fazon a körberakott székek közepén. Eloiseba már beleégett a pszichiáter széles mosolya, amivel mindig üdvözölte, így már oda sem kellett néznie hogy tudja, újra ezt az arckifejezést öltötte magára. A férfi kérésére lassan megindult, és leült az első üres műanyag székre amit talált. Pár perc múlva már tovább folytak a magánbeszélgetések, egészen addig míg az orvos, nevén nevezve Dr. Aaron David Clarkson el nem csendesítette a "tömeget".
-Miért nem mutatkoztok be az új vendégünknek?-intett jobb kezével a lány felé aki éppen az őt körülvevőket tanulmányozta. Festett arcú, gyilkos tekintetű 9 éves helyett, pár tizenéves goth stílusú tinédzsert, vagy emot kapott, szerencséjére. Egy szőke hajú lány állt fel elsőnek, nagy mosollyal az arcán. Nem volt csúnyának mondható, de a beesett arca miatt nem lehetett a fiúk kedvence. Nagy, barna íriszekkel meredt Eloisera, majd vékony hangon szólalt meg.
-A nevem Maddison Parker, annyira örülök annak hogy végre valaki normális kinézetű érkezett közénk.-sóhajtott fel, látszólag boldogan de Aaron egy kézmozdulattal ültette le. Tetszett neki a szöszi, ezért is egy enyhe mosoly kúszott az arcára és a pszichiáterére nézett aki bátorítóan mosolygott rá. Úgy látszik most ő következik.